Boltzmann-eloszlás

A matematikában, kémiában, és a fizikában a Boltzmann-eloszlás (Gibbs-eloszlásnak is szokták hívni) egy valószínűség-eloszlás, vagy valószínűség-mérték, mely egy rendszer állapotainak eloszlását jellemzi.

Például a Boltzmann-eloszlás megadja, hogy egy elszigetelt rendszerben milyen valószínűséggel, illetve milyen gyakorisággal fordulhatnak elő egy adott energiával rendelkező molekulák.

Az eloszlást 1901-ben fedezte fel J. W. Gibbs a klasszikus statisztikus mechanika tanulmányozása kapcsán. Ezzel alapozta meg a kanonikus sokaság koncepcióját. Egy még általánosabb beállításban a Boltzmann-eloszlást Gibbs-mértéknek ismerik.

Definíció

A Boltzmann-eloszlás N_i / N részecskére, melyek i állapotban, E_i energiával rendelkeznek:

$\frac{N_i}{N}=\frac{g_i{e}^{-E_i/(k_{B}T)}}{Z(T)}$

ahol $k_B$ a Boltzmann-állandó, T a hőmérséklet, $g_i$, az E_i energiával rendelkező szintek száma; (néha az általánosabb „állapot”-ot használják a szintek helyett). N a részecskék teljes száma, és Z(T) a partíciófüggvény.

$N=\sum _i{N}_i,$

$Z(T)=\sum _i{g}_i{e}^{-E_i/(k_{B}T)}.$

Más értelmezésben, egy jól definiált hőmérsékleten lévő egyedülálló rendszernél megadja annak a valószínűségét, hogy a rendszer a specifikált állapotban tartózkodik.

A Boltzmann-eloszlás csak azokra a részecskékre érvényes, melyek elég magas hőmérsékletűek, és sűrűségük elegendően alacsony ahhoz, hogy a kvantumhatások elhanyagolhatók legyenek, és a részecskék a Maxwell–Boltzmann statisztika szerint viselkednek. (Lásd még a Boltzmann-eloszlás deriválása cikket).

A Boltzmann-eloszlást gyakran a β = 1/kT kifejezéssel írják le, ahol a β a termodinamikus béta. Az $e^{-\beta E_i}$ vagy a $e^{-E_i/(kT)}$ kifejezéseket, melyek egy állapot relatív valószínűségét adják meg, Boltzmann-tényezőnek hívják; gyakran előfordulnak fizikai és kémiai tanulmányokban.

Amikor az energia egyszerűen a részecske mozgási energiája:

$E_i=\begin{array}{c}\frac{1}{2}\end{array}m{v}^2,$

akkor az eloszlás helyesen adja meg a gázmolekulák sebességének Maxwell–Boltzmann eloszlását, melyet Maxwell már 1859-ben megjósolt. A Boltzmann-eloszlás azonban jóval általánosabb. Például megjósolja a részecskesűrűség változásait gravitációs térben, ha $E_i=\begin{array}{c}\frac{1}{2}\end{array}m{v}^2+mgh$. Valójában az eloszlás mindig alkalmazható, amikor a kvantumhatás elhanyagolható.

Néhány esetben, a folytonossági közelítés használható. Ha g(E) dE állapotok E től E + dE energiával rendelkeznek, akkor a Boltzmann-eloszlás megjósolja az energia valószínűség-eloszlását:

$p(E)dE=\frac{g(E)e^{-\beta E}}{\int g(E^{\prime })e^{-\beta E^{\prime }}d{E}^{\prime }}dE.$

Ekkor g(E) az állapotok sűrűsége, ha az energiaspektrum folytonos. Az ilyen energiaeloszlást mutató klasszikus részecskék a Maxwell–Boltzmann-statisztika szerint viselkednek.

A klasszikus korlátok esetén, például $E/(kT)$ nagy értékeinél, vagy kis állapotsűrűség esetén, amikor a részecskék hullámfüggvényei gyakorlatilag nem fedik át egymást, mind a Bose–Einstein-, mind a Fermi–Dirac-eloszlások Boltzmann-eloszlásokká válnak.

Deriválás

• Lásd Maxwell–Boltzmann-statisztika.

Fordítás

• Sablon:Fordítás

Források

• Sablon:CitLib
• Magyarul: L. D. Landau – J. M. Lifsic – L. P. Pitajevszkij: Elméleti fizika V. Statisztikus fizika I. (Tankönyvkiadó, 1981) Sablon:ISBN