Berillium-fluorid

Innen: testwiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Sablon:Vegyület infobox A berillium-fluorid berilliumból és fluorból álló szervetlen vegyület, képlete BeF2. Fehér színű szilárd anyag. A fém berillium előállításának fő prekurzora. Szerkezete hasonlít a kvarcéra, de a BeF2 nagyon jól oldódik a vízben.

Előállítása

Elő lehet állítani ammónium-tetrafluoroberillát(II) körülbelül 900 °C-on végzett termolízisével, utóbbi ammónium-fluorid és berillium-oxid reakciójával nyerhető:[1][2]

(NH4)2BeF4 BeF2+2 NH4F

A berilliumércek feldolgozása során szennyezett Be(OH)2-t kapnak, melyet ammónium-hidrogénfluoriddal reagáltatnak és így ammónium-tetrafluoroberillát keletkezik:

Be(OH)2 + 2 (NH4)HF2 → (NH4)2BeF4 + 2 H2O

A tetrafluoroberilát egy robusztus ion, a szennyeződésektől megtisztítható azok hidroxid formájában történő kicsapásával. A kívánt termék a tisztított ammónium-tetrafluoroberilát hevítésével állítható elő:

(NH4)2BeF4 → 2 NH3 + 2 HF + BeF2

Tulajdonságai

Monomer BeF2.

A berillium-fluoridban erős kovalens kötés található, így nem ionrácsos anyag, szilárdan állapotban polimer, az α-kvarccal (<430 °C) vagy β-krisztobalittal (> 516 °C) izotípusos szerkezetű. Minden berilliumcentrum körül négy fluor helyezkedik el tetraéderesen, a berillium 4-es koordinációjú, a fluor koordinációs száma 2.[3] Ellentétben az izoelektronos szén-dioxiddal (CO2), de megegyezik a szintén izoelektronos szilícium-dioxiddal (SiO2). A polimer szerkezetében a fluoratomokat két berilliumatom hidalja át. Ebben az esetben a berillium-fluorid az AlF3-hoz hasonlóan viselkedik. Rácsállandók a = 473,29 pm, c = 517,88 pm. Tércsoport P3121[4]

A gáznemű berillium-fluorid lineáris monomer. Gyenge π-kötés (viszontkoordináció) történik a fluorról a berilliumra, utóbbi elektronhiányos voltát kompenzálandó. A Be−F kötéstávolság 143 pm.[5]

Gőznyomása 10 Pa 686 °C-on, 100 Pa 767 °C-on, 1 kPa 869 °C-on, 10 kPa 999 °C-on, 100 kPa 1172 °C-on.[6]

Mint minden berillium(II)-halogenid, Lewis sav, emiatt BeF42− ionok keletkezhetnek belőle.

A folyékony berillium-fluorid bizonyos tekintetben hasonlít a vízre: mindkét folyadék háromatomos molekulákból áll, melyek között erős kölcsönhatás lép fel (előbbinél Be−F−Be kötések révén). A vízhez hasonlóan a sűrűsége csökken olvadáspontja közelében. A berillium-fluoridnak is fluktuáló tetraéderes szerkezete van.[7]

Hidrolízis

A többi berillium-halogeniddel ellentétben nem disszociál közvetlenül hidratált berilliumionokra és megfelelő anionokra, hanem komplex reakciók sorozatával hidrolizál:

  1. BeF2+2 H2O  [BeF2(H2O)2]
  2. 2 [BeF2(H2O)2]  [BeF3(H2O)]+[BeF(H2O)3]+
  3. 2 [BeF3(H2O)]  [BeF4]2+[BeF2(H2O)2]
  4. 2 [BeF(H2O)3]+  [BeF2(H2O)2]+[Be(H2O)4]2+

A keletkező komplex savas kémhatású a vízben:

[Be(H2O)4]2++H2O  H3O++[Be(H2O)3(OH)]+

Felhasználása

Tiszta berillium előállítására használják, magnéziummal redukálják 1300 °C-on grafittégelyben:[8]

BeF2+ Mg Be+ MgF2

Használják üvegek előállítására és a reaktortechnikában.[9]

Továbbá használják a biokémiában, főleg a fehérje krisztallográfiában.[10][11]

Használják folyékony fluorid nukleáris reaktorokban. A lítium-fluoriddal vegyes FLiBe-t képez, amihez uránt és a tóriumot adnak hozzá. A berillium-fluorid rendkívül stabil kémiailag. A LiF/BeF2-nek keveréknek alacsony az olvadáspontja (360 °C - 459 °C). A FLiBe legjobb tulajdonságú keverék a fluorid só reaktorban való felhasználásra.

Biztonság

Mint minden berilliumvegyület, erősen mérgező, és rákkeltő hatású. Nagyon jól oldódik vízben, és így könnyen felszívódik; az ATP felvételét gátolja. LD50-értéke egérnél körülbelül 100 mg/kg lenyelve, és 1,8 mg/kg, ha intravénás injekcióval adják be.

Források

Sablon:Reflist

Fordítás

További információk

Sablon:Portál

  1. Berylliumfluorid bei Webelements.
  2. G. Brauer (Hrsg.), Handbook of Preparative Inorganic Chemistry. 2. Auflage., vol. 1, Academic Press 1963, S. 231-232.
  3. Wells A.F. (1984) Structural Inorganic Chemistry 5th edition Oxford Science Publications Sablon:ISBN
  4. Sablon:Cite journal
  5. Holleman, Wiberg, Lehrbuch der Anorganischen Chemie, 101. Auflage, 1995, deGruyter Verlag, S. 1108-1109.
  6. Vapor pressure, physics.nyu.edu, p. 6-63, from Ohe, S. (1976) Computer Aided Data Book of Vapor Pressure, Data Book Publishing Co., Tokyo.
  7. Sablon:Cite journal
  8. Arnold F. Holleman, Nils Wiberg: Lehrbuch der Anorganischen Chemie. 102. Auflage, de Gruyter, Berlin 2007, Sablon:ISBN, S. 1216.
  9. Sablon:Cite book
  10. Sablon:Cite journal
  11. Sablon:Cite journal