Bárium-klorid

A bárium-klorid egy színtelen só. Keserű-sós ízű. Vízben jól oldódik, vizes oldata semleges kémhatású. Metanolban kis mértékben, etanolban nem oldódik. Általában két molekula vízzel kristályosodik, ezért a pontos képlete BaCl₂·2 H₂O. Kristályvizet tartalmazó kristályai monoklin rendszerűek. Higroszkópos vegyület. A legtöbb báriumsóhoz hasonlóan mérgező. A lángot sárgászöldre festi. Az analitikai kémiában használják.

Kémiai tulajdonságai

Magasabb hőmérsékleten vízgőz hatására hidrogén-klorid gáz fejlődik belőle. Kénnel hevítés hatására bárium-szulfiddá alakul. A magnézium magasabb hőmérsékleten báriumot szabadít fel belőle. Ha hidrogén-fluoriddal reagál, sósav és bárium-fluorid keletkezik belőle. Ha kénsavval reagál, fehér csapadék, bárium-szulfát válik ki.

Élettani hatása

A bárium-klorid erős méreg. Nyálfolyást és égető érzést okoz a szájban. Emellett okozhat gyomorfájást, görcsöket, hányást, hasmenést és bénulást. Elkékülnek tőle az arc és a végtagok, bénulás miatt akadozóvá válhat a beszéd, fülzúgás és látási zavarok jelentkezhetnek.

Előállítása

Gyártása természetben megtalálható báriumvegyületekből, bárium-szulfátból és bárium-karbonátból indul ki. A bárium-szulfátot először szénnel hevítenek. A szulfát redukálódik, bárium-szulfid (BaS) keletkezik. A keletkező szulfidot sósavban feloldják, így bárium-klorid keletkezik.

$\mathrm{B}\mathrm{a}\mathrm{S}{\mathrm{O}}_{\mathrm{4}}\mathrm{+}\mathrm{4}\mathrm{C}\mathrm{\to }\mathrm{B}\mathrm{a}\mathrm{S}\mathrm{+}\mathrm{4}\mathrm{C}\mathrm{O}$

$\mathrm{B}\mathrm{a}\mathrm{S}\mathrm{+}\mathrm{2}\mathrm{H}\mathrm{C}\mathrm{l}\mathrm{\to }\mathrm{B}\mathrm{a}\mathrm{C}{\mathrm{l}}_{\mathrm{2}}\mathrm{+}{\mathrm{H}}_{\mathrm{2}}\mathrm{S}$

A bárium-karbonátból szintén sósavval állítják elő.

$\mathrm{B}\mathrm{a}\mathrm{C}{\mathrm{O}}_{\mathrm{3}}\mathrm{+}\mathrm{2}\mathrm{H}\mathrm{C}\mathrm{l}\mathrm{\to }\mathrm{B}\mathrm{a}\mathrm{C}{\mathrm{l}}_{\mathrm{2}}\mathrm{+}{\mathrm{H}}_{\mathrm{2}}\mathrm{O}\mathrm{+}\mathrm{C}{\mathrm{O}}_{\mathrm{2}}$

Források

• Nyilasi János: Szervetlen kémia
• Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret