Véges térfogat módszere

Innen: testwiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen imported>BinBot 2018. november 13., 16:56-kor történt szerkesztése után volt. (nem hogy → nemhogy, úgy hogy (tehát, ezért értelemben) → úgyhogy, mivel hogy → mivelhogy)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A véges térfogat módszere (angolul finite-volume method, FVM) módszer parciális differenciálegyenletek algebrai alakban való kiértékelésére és ábrázolására. Hasonló a véges differencia módszeréhez vagy végeselem módszeréhez az elemeket egy diszkrét helyen hálós térben számoljuk. A véges térfogat utal egy kis térfogatra amely minden hálópontot körülvesz. Ez a módszer könnyen használható strukturálatlan anyagok esetén.

1D példa

Vegyük a következő egyszerű 1D advekciós parciális differenciál egyenletet.

(1)ρt+fx=0,t0.

Itt, ρ=ρ(x,t)  jelenti az állapotváltozót és f=f(ρ(x,t))  jelenti a fluxusát vagy áramlását a ρ  -nak. Természetesen, a pozitív f  jelenti a jobb oldali áramlást míg a negatív f  jelenti a bal oldali áramlást. Ha feltételezzük, hogy az (1) egyenlet egy állandó területű áramló közeg akkor tudjuk felosztani az x  térbeli területtel véges térfogatokra vagy cellákra i  indexű cellaközpontokkal. Bizonyos i  indexű cellák esetében meg tudjuk határozni a térfogat szerinti átlagos értékét a ρi(t)=ρ(x,t)  -nak a t=t1  időpillanatba és az x[xi12,xi+12]  térfogatelemen, mint

(2)ρ¯i(t1)=1xi+12xi12xi12xi+12ρ(x,t1)dx,

és a t=t2  időpillanatba mint,

(3)ρ¯i(t2)=1xi+12xi12xi12xi+12ρ(x,t2)dx,

ahol xi12  és xi+12  jelentik az alsó és felső felületét vagy az éleit a ith  cellának.

Ha integráljuk az (1) egyenletet idő szerint akkor kapjuk:

(4)ρ(x,t2)=ρ(x,t1)t1t2fx(x,t)dt,

ahol fx=fx.

Ahhoz, hogy megkapjuk az átlag térfogatot a ρ(x,t) a t=t2  időpillanatban, integráljuk a ρ(x,t2) a [xi12,xi+12] cellatérfogaton és osszuk az eredményt Δxi=xi+12xi12, i.e.

(5)ρ¯i(t2)=1Δxixi12xi+12{ρ(x,t1)t1t2fx(x,t)dt}dx.

Feltételezzük, hogy f  jól viselkedik, és meg tudjuk cserélni az integrálás sorrendjét. Továbbá, az áramlás merőleges a sejtelemre. Most, amíg egy dimenziójú az fxf, tudjuk alkalmazni a divergenciatételt, azaz vfdv=SfdS és helyettesítjük a térfogati integrált az f(x)  értékeinek divergenciájával a (élek xi12  és xi+12 ) cella felületén úgyhogy a véges térfogat:

(6)ρ¯i(t2)=ρ¯i(t1)1Δxi(t1t2fi+12dtt1t2fi12dt).

ahol fi±12=f(xi±12,t).

Tehát származtathatunk egy fél diszkrét numerikus rendszert a fenti cellaközpontú problémát i  -vel indexelve és a cella élének fluxusát i±12 indexelve, differenciálva a (6) adott időben kapjuk:

(7)dρ¯idt+1Δxi[fi+12fi12]=0,

ahol az élek fluxusa, fi±12, rekonstruálható a cella átlagok inter- vagy extrapolációjával. A (7) egyenlet egzakt a térfogatátlagot tekintve; deriválása során nem használtunk approximációt.

Általános megmaradási tétel

Az általános megmaradási tételt a következő parciális differenciálegyenletként is tekinthetjük,

(8)𝐮t+𝐟(𝐮)=𝟎.

Itt az 𝐮  jelképezi az állapotvektor és 𝐟  jelképezi a megfelelő fluxus tenzort. Megint fel tudjuk osztani a térbeli domíniumot véges térfogatelemekre vagy cellákra. Bizonyos i  cellákra, elvégezhetjük a térfogat integrálást a cella teljes térfogatára, vi , amiből kapjuk:

(9)vi𝐮tdv+vi𝐟(𝐮)dv=𝟎.

Az első kifejezés integrálásával megkapjuk az átlag térfogatot és alkalmazzuk a divergencia tételét a második kifejezésre, így a hozam:

(10)vid𝐮¯idt+Si𝐟(𝐮)𝐧 dS=𝟎,

ahol Si  jelképezi a teljes felületét a cella területnek és 𝐧 egy egységvektor normálisa a felületre és kifele mutat. Tehát végül is képesek vagyunk megmutatni egy általános ekvivalens eredményt a (8),

(11)d𝐮¯idt+1viSi𝐟(𝐮)𝐧 dS=𝟎.

Ismét, az élek fluxusainak értékei rekonstruálhatók a cellák átlagának inter-, extrapolációjával. Az aktuális numerikus rendszer függ az aktuális geometriai problémától és az anyag szerkezetétől.

A véges térfogat rendszerek konzervatívak mint a cella átlagok változása az élek fluxusán keresztül. Más szavakkal, hogy egy cella eltűnik mások megnőnek.

Fordítás

Sablon:Fordítás

Források

  • Eymard, R. Gallouët, T. R. Herbin, R. (2000) The finite volume method Handbook of Numerical Analysis, Vol. VII, 2000, p. 713–1020. Editors: P.G. Ciarlet and J.L. Lions.
  • LeVeque, Randall (2002), Finite Volume Methods for Hyperbolic Problems, Cambridge University Press.
  • Toro, E. F. (1999), Riemann Solvers and Numerical Methods for Fluid Dynamics, Springer-Verlag.

További információk

Sablon:Portál