Rögzített csomópontú integrálás

Innen: testwiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Sablon:Lektor

A numerikus analízisben azok az eljárások, amelyek esetén az optimalizálás kizárólag a wi súlyok által történik. Polinomiális interpolációra alapozott integrálási módszerek vagy egyenlő közű csomópontok módszerei. Lényegében az (a,b) intervallumot egyenlő részekre osztjuk úgy, hogy xi=a+id, ahol d=(ba)/n.

Lagrange-féle interpolációs módszer

A módszer lényege abban áll, hogy a primitív függvénnyel nem rendelkező ƒ(x) függvényt megközelítjük a Lagrange-féle interpolációs polinommal, melynek primitív függvényét könnyen ki tudjuk értékelni.

In(x)=i=0nfijixxjxixj=i=0nli(x)fif(x)

Egy n-ed fokú polinomtól megkívánható, hogy áthaladjon az n+1 darab xi ponton. Az abf(x)dxi=0nwifi ból következik, hogy wi=abli(x)dx .

A Lagrange-interpolációs módszer tökéletes pontosságú megközelítést biztosít, amennyiben f(x)n.

Innen következik, hogy f(x)-nek az In(x) polinommal való közelítése egzakt, ha az xi,fi értékpárok egy n vagy annál kisebb fokú polinom behelyettesítési értékeinek kiszámításából származnak.

Ismeretlen együtthatók módszere

Megfordítva a gondolatmenetet, kimutatható, hogy amennyiben a abf(x)dxi=0nwifi közelítés egzakt minden olyan polinomra, melynek foka ≤ n, akkor az együtthatókra fennáll wi=abli(x)dx .

Ezt könnyen igazolhatjuk, figyelembe véve, hogy li(x)n és ugyanakkor a abli(x)=j=0nwjli(xj)=wi , összefüggéseket. Ennek következményeképpen, ha megköveteljük, hogy az f(x)=1,x,x2,...,xn elemi polinomokra, melyek kifeszítik a teret, egzaktul fennálljon abf(x)dxi=0nwifi, akkor az n+1 darab wi-re felírt lineáris egyenlet megoldásaként megkapjuk a keresett együtthatókat.

Példaképpen vegyük a hárompontos integrálási képlet esetét, melytől elvárjuk, hogy egzakt eredményt adjon minden ≤2 fokú polinomra. A képletet a

01f(x)dxw0f(0)+w1f(12)+w2f(1) ,

alakban írjuk fel. Az f(x)=1,x és x2 próbafüggvényeket használva. Az így keletkezett egyenletrendszer megoldása w0=1/6,w1=2/3,w2=1/6. Az integrálási összegképlet linearitása folytán pontos értéket kapunk minden, f(x)=a0+a1x+a2x2 alakú polinomra.

Általános esetben, az [a,b] intervallumon történő integrálás n+1 pontban vett kvadratúra segítségével való megközelítésekor, az együtthatókat a következő lineáris egyenletrendszer megoldása szolgáltatja:

(1111x0x1x2xnx02x12x22xn2x0nx1nx2nxnn)(w0w1w2wn)=(F0(b)F0(a)F1(b)F1(a)F2(b)F2(a)Fn(b)Fn(a))

ahol Fk(x)=xk+1/(k+1).

Intervallumcsere

Minden esetben a wi együtthatók értékei függnek az integrálási tartomány a és b végpontjaitól. Viszont kényelmetlen lenne egy lineáris egyenletrendszert megoldani minden olyan esetben, amikor változnak az integrálási határok. Célunk tehát egy tetszőleges [a,b] intervallumon megközelíteni egy integrált, melynek kvadratúraképlete előzőleg már ismert egy másik [c,d] tartomány esetén, mégpedig:

cdf(t)dti=0nwif(ti) .

Legyen a megközelítés pontos bármely f(x)m. Bár az előbbiekben mindenütt fennállt az m=n egyenlőség, ez nem általános érvényű szabály. m lehet kisebb mint n, és mint a következő részben látni fogjuk, lehet nagyobb is.

A [c,d]λ(t)[a,b],λ(t)=badct+adbcdc

transzformációval egymásra képezzük le a két intervallumot. Elvégezve az x=λ(t) változócserét és felhasználva, hogy dx=(ba)/(dc)dt

abf(x)dx=badccdf(λ(t))dtbadci=0nwif(λ(ti)) .

Az intervallumcsere nem a rögzített csomópontközű eljárások sajátja. Azonos módon használható majd a Gauss-kvadratúrák esetén is.

Newton–Cotes-kvadratúraképletek

Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a Newton–Cotes-kvadratúraképletek (Newton–Cotes-formula), melyeknek lényege ugyancsak az, hogy az a,b intervallumot felossza n darab, h=(b-a)/n hosszúságú szakaszra. A módszer bevezeti a Cotes-féle állandókat, melyek nem függnek sem a függvénytől, sem az intervallum határaitól.

Forrásanyag

  • Numerikus módszerek - Lázár Zsolt, Lázár József, Járai-Szabó Ferenc

Sablon:Portál